Az XC40 Recharge az első megvalósult modell a tervezett tisztán elektromos Volvo gépkocsik hosszú sorában.
A mai gyártásindítás fontos mérföldkő a Volvo Cars azon célkitűzésének a megvalósítása felé vezető úton, hogy 2025-re 40 százalékkal csökkentse egy autóra vetített szénlábnyomát. A várakozások szerint ugyanekkorra a vállalat globális eladásainak 50 százalékát teszik majd ki a tisztán elektromos járművek, míg a fennmaradó 50 százalékot hibrid modellek adják.
Az ügyfelek komoly érdeklődést mutattak az XC40 Recharge iránt. A típus néhány európai országban már rendelhető, ám az idei naptári évre ütemezett gyártási mennyiség már gazdára talált. Az első autókat idén októberben vehetik át tulajdonosaik. (A magyarországi forgalmazás kezdete a tervek szerint 2021 második felében lesz, pontosabb információkat később fogunk adni.)